Szeretem a turistákat. Főként akkor amikor kiürült zsebbel félrészesen battyognak Ferihegyen a gép belsejébe. Egy fárasztó nap után azonban nem vagyok toleráns ordibálásukkal szemben, főként egy vashernyó gyomrában.

Az enyém.
Magyarország a magyaroké. A kínai, japán, román, szerb, ukrán, szlovák, osztrák, zsidó vagy épp amcsi turisták nem magyarok. Jó lenne ha egyes turistacsoportjaik betartanák a vendégség egyik szabályát, miszerint nem robbantjuk fel a vendéglátó házát.

Ma is, mint már sokszor  egy kisebb külföldi horda lepte el a villamost amin ültem. Ordibálás és béna poénkodás vette kezdetét. Aztán a végállomásnál egy nyugdíjas fellökésével távoztak a villamosról.

Elég a bambuszból!
A turisták után persze ott vannak azon külföldi barátaink akik úgy megszeretik lehetőségekkel teli piciny hazánkat, hogy inkább itt maradnak.

Nincs baj ezzel sem azonban, Budapest attól BP, hogy annyira színes és multikulturális amennyire csak lehet. Magyarország New York-ja. De attól színes, hogy magyar emberek színesítik be. NYC és London, de a többi nagy világváros is kezdi elveszteni egyedi arcát. A sok idegen színtől.

Saját városunk egyedi arcának megóvása tehát nem rasszizmus, hanem közös érdek. Ebben egyet értek a szélsőjobboksokkal. Óvjuk meg ami a miénk. Abban persze már nem értek velük, egyet, hogy pusztítsuk is el azt ami nem olyan mint mi...