REpublic. Comment Köztársaság.

Összetartozunk. Legyél férfi vagy nő, legyél rakoncátlan ifjú diák, vagy lassan életét összegző, fénytől elforduló aggastyán, összetartozunk.

Bár nyomaszt a holnap, s talán keserűség van a torkodban, mert nem tudod, hogyan fogod kifizetni hónap végén a gázszámlát, vagy ellenkezőleg, nem gondolsz a számlára, már most tervezed, mi történik nyáron, összetartozunk.

Talán Sepsiszentgyörgyön laksz, vagy Munkácson? Újvidéken, vagy Kassán? Esetleg Torontó külvárosában, de magyarnak hiszed magad? Magyarként összetartozunk.

Hiszel a teremtésben. A teremtés csodájában, vagy talán magában a Teremtőben. Hiszed, hogy Jézus értünk szenvedett, hiszel a Szentháromságban, vagy Mózes gyermekének tartod magad? Esetleg azt gondolod, hogy nincs különb és nincs fensőségesebb, mint tenmagad, és maga az ember? Bárhogy is lesz, összetartozunk.

Megingathatatlanul hihetsz hagyományosnak gondolt férfi-női szerepekben, a család semmi mással nem pótolható összetartó erejében, vagy férfiként férfi, nőként nő szerelmére vágysz, ezzel együtt is összetartozunk.

Imádod Kurtágot, vagy bevallod magadnak, hogy ki nem állhatod, sőt, nem is érted. Neked Katona Klári, vagy az ijesztő nevű Tankcsapda együttes a legnagyobb zenei élmény, összetartozunk.

Olvasod a Magyar Narancsot, Élet és Irodalmat, várod a Heti Választ, elindulsz kormány ellen tüntetni, bár tartod a törvényt, vagy épp ellenkezőleg, szurkolsz a kormánynak, legyen ilyen vagy amolyan, összetartozunk.

Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Ünneplő Közönség! Hölgyeim és Uraim!

Ez egy nem szokványos ünnep, és ne haragudjanak rám, hogyha nem szokványos beszédet mondok önöknek. Ne haragudjanak rám, hogyha nem mondok megfellebbezhetetlen igazságokat. Jól állna az ünnep emelkedettségéhez, a szónokok szeretik az ilyet. De oly sok minden elhangzott ma. Oly sok minden történt a mai napon, ami - és ez a legkevesebb, amit mondhatok - felkavaró és elgondolkodtató, hogy inkább mégsem tenném. Figyelmeztetném magunkat egy pár dologra, és inkább kérdéseket intéznék önmagunkhoz. Talán bizonytalan válaszkísérleteim is vannak, de nem túl sok.

'48 a kereszténység felvételét követő időszak legnagyobb változása Magyarországon. Forradalmat mondok és szabadságharcot. Szemünk előtt a márciusi ifjak ragyogó tettei állnak. De, ugye, legalább önök emlékeznek arra, hogy mindaz, amit nagyszerűnek gondolunk, ami történelmileg felülmúlhatatlan '48-ban, az nem az utcán történt, az március 15-ének hajnalán már készen volt. Indult a programmal a hajó Pozsonyból Bécsbe. Amit forradalomnak gondolunk, az nem az utca forradalma volt, az a törvénykezés, a törvényhozás forradalma volt. Ma úgy mondanánk, hogy reform. Aztán jött a királyi leirat, 17-én jött egy új kormány, és az új kormány a pozsonyi reformországgyűlés programjából áprilisra törvényt alkotott.

Nagyot változott a világ: polgári jogegyenlőség, sajtószabadság, a jobbágysorsból való felszabadítás, és folytathatnám a sort. Bizony, reformok voltak. És talán épp az örökváltságról szóló törvény, a 48. évi 9. törvény használ egy csodálatos fordulatot, ami talán ahhoz kell, hogy megértsünk valamit '48-ból. Azt mondja, hogy a volt földesurak kártalanítását - ma azt mondanánk, hogy kárpótlását - helyezzük a nemzeti közbecsület védpajzsa alá. Nemzeti közbecsület. Mert létezett közbizalom. '48 két nagy pillére a bátor országgyűlési forradalom, a reform és a közbizalom. Ez a hazafias program.

És a közbizalom léte tette azt lehetővé, hogy ma nem kell megkérdeznünk, hogy ki volt nagyobb hazafi, Batthyány Lajos vagy Petőfi Sándor. Mondhatnák, ez istenkáromlás. Batthyány a korábbi reformellenzék vezére, aki '49 októberében aztán vérét adja. Hogy jön ide Petőfi, a márciusi ifjú, a Nemzeti dal szerzője, a vátesz? Csak azért, mert 15-ét követően nem telt el hat hét, és már Batthyányval szemben találja magát, és nem a kormánypártiak sorát, hanem - Uramisten, láss csodát - az ellenzék erejét növeli?

Bizony, bizony, akkor is volt kormánypárt és akkor is volt ellenzék, és most, mintegy 160 éves távlatból, azt látjuk, hogy két megkérdőjelezhetetlen tekintély, két ragyogó férfi, Batthyány és Petőfi, mindketten vérüket adták a hazáért. Másik oldalon szerepeltek. Mert volt közbizalom, mert tudták, hogy hazájukat szolgálják. Mert tudták, hogy a haza nemcsak az, amit ők gondolnak, hanem az is, amit riválisuk. Mert tudták, hogy a haza több, mint amik mi vagyunk, de mi is benne vagyunk.

Hogy önök, itt, a Művészetek Palotájában, és azok, akik otthon néznek vagy hallgatnak bennünket, ők Magyarország, ők a haza. Meg szüleink, nagyszüleink, meg valamennyiünk sorsa.

A hazafisághoz egy dolog biztosan kell: elfogadni, hogy a haza nem én, hanem a haza mi valamennyien vagyunk. Ez a hazafiság első parancsa.

Nincs más dolgom, mint elköszönni azzal az egy sorral, amit a Kossuth nóta refrénjeként megtanultunk valamennyien, tudja ifjú és öreg, és amely mind a mai napig elevenen él bennünk, és összefoglalja nemcsak 1848-49 örökségét, hanem talán programot ad valamennyi mai hazafinak is: Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

(MTI)